Kétszáz adag ételt és forró teát osztottak szét a rászorulók között Krisna tudatú hívők Miskolcon az Európa téren. Az egyházközösség fontos feladatának tekinti, hogy segítse a rászorulókat, ezért az akciót a tél folyamán országszerte többször megismétlik majd.
A Krisna-hívők a miskolci Máltai Szeretetszolgálatnál és a Vöröskeresztnél is meghirdették az ingyenes ételosztást, így ennek a két szervezetnek az ellátottjai közül érkeztek a legtöbben. - A csaknem 200 adag ebéd tápláló (zöldségekben gazdag) egytálételből, kenyérszeletekből és forró teából állt, melyet a támogatók, és a hívők segítségével készítettek el, és tálalták a rászorulóknak – mondta el a minap.hu kérdésére Leskó György a miskolci Krisna tudatú hívők vezetője. Mint mondta filozófiájukkal összefügg az emberek segítése, a karitatív munka, ám nem csak Miskolcon, hanem országszerte több városban is segítenek azoknak, akik igénylik.
Leskó György hozzátette: a szombati ételosztást követően is fognak még hasonló akciókat szervezni, ám nem karácsonykor, mivel akkor sok szervezet vállal hasonló karitatív munkát. – Terveink szerint jövő év elején januárban és februárban lesz legközelebb olyan ételosztás, melyet mi, a Krisna tudatú hívők szervezünk – zárta Leskó György.